A zivatar általában a meleg időszakban (március 1.–október 31.) alakul ki, amikor a hőmérséklet nagysága és a napsugárzás miatt elég energia (angolul CAPE, Convective Available Potential Energy, azaz Elérhető Konvektív Potenciális Energia) szabadul fel, és ennek a feláramlásnak (ami gyakran nagyon heves is lehet) köszönhetően létrejön a zivatarfelhő(cumulonimbus, cb). Ezt a folyamatot nevezzük konvekciónak. A zivatarok, különösen, amikor egy forró, meleg periódust egy markáns hidegfront szakít meg, zivatarláncokba rendeződhetnek. Az ilyen láncokban kialakulhatnak fejlett zivatarfelhők is, amelyeket szupercellának nevezünk.
A zivatarok kísérőjelenségei!
A zivatart legtöbbször az (intenzív) villámtevékenységéről (a villám lehet lecsapó vagy felhő–felhő)[2], a hangos mennydörgésekről, a (heves)csapadékhullásról (gyakran felhőszakadás és jégeső), a viharos szélről (az első szélrohamok összességét kifutószélnek nevezzük), a felhő formájáról (az esetek 90%-ában cumulonimbus arcus, vagy falfelhő[3], ami különösen az éjszakai zivataroknál szép, mert a villámok megvilágítják), vagy a felhő színéről (legtöbbször sötét, mely lehet mélykék, fekete, de akár zöld is) lehet felismerni. A szupercellákat, különösen az Egyesült Államok középső államaiban, (a „tornádó-folyosóban”), bár Magyarországon is volt már rá példa, tornádók is kísérhetik.[4]Jellemzően a nyári időszakban (2008 nyarán hazánkban is) kialakulnak felhőtölcsérek, úgynevezett tubák is, melyek tulajdonképpen a földet nem érintő forgószelek
